Kik vagyunk

Zenekarunk 2011-ben alakult a környék olyan polkakedvelő zenészeiből, akik szerették volna a német-osztrák-, valamint a cseh-morva fúvószenét magasabb szinten művelni és kizárólag ennek a műfajnak az ápolására több időt szentelni. Olyan profi zenekaroktól lestük el a műfaj helyes felállását és repertoárját, mint pl.: Vlado Kumpan, Blaskapelle Gloria, Egerlander Musikanten, stb.

Tagjaink kivétel nélkül mindannyian játszanak a környék szinte összes működő fúvószenekarában: Csolnokon, Mogyorósbányán, Nyergesújfalun, Táton illetve Dorogon.

2014-15 környékén vágtunk bele a még komolyabb, rendszeres és sűrűbb próbákba és ezzel egy időben egyre több lehetőségünk nyílt fellépni a térség és az ország különböző fúvószenét kedvelő részein. 2017 őszén meghívást kaptunk első külföldi fellépésünkre, az osztrák Wachau-Krems térségébe.

2018 elején egyesületté alakultunk, ezzel a lépéssel is zenekarunk további fejlődését, fellépési és utazási, valamint pályázati - bővítési - lehetőségeit szeretnénk biztosítani.

Az Altsteiner Blaskapelle felkérései egy évvel ezelőttig szinte kivétel nélkül sörsátras zenélések, születésnapok illetve nemzetiségi, és sördélutánok voltak. 2018-ban viszont kitűztük magunk elé legfőbb célként, hogy egy egész estés önálló koncertet adjunk. Ez akkor – talán nyugodtan kijelenthetjük – a vártnál is jóval nagyobb sikerrel és közönséggel meg is valósult. Ezen felbuzdulva szinte már másnap arra a döntésre került sor, hogy ezt mindenképpen folytatnunk kell.

A zenekar tagjai:

Klarinét:

Pósa Dániel
Horváth Péter
Gyarmati György

Szárnykürt:

Lohner Tamás
Doszpoth Péter
Kosztolányi Tamás
Rossz Miklós

Trombita:

Török Gergő

Tenor:

Jurasek Tivadar
Drága Balázs
Szladik Tibor

Bariton:

Varga András
Partos Béla

Harsona:

Fitos Attila
Krajcsovszky Bence
Kopp Zoltán

Tuba:

Major Csaba

Ütő:

Krajcsovics István

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.